Történelmi áttekintés
69 éves hagyomány
A Petőfi Sándor Általános Iskolát 1955-ben alapították XIII. Nyolcosztályos Iskola néven, majd a szülők és a kollektíva tagjainak kezdeményezésére már fennállásának első évében felvette a Petőfi Sándor Általános Iskola nevet. Európa egyik legnagyobb költőjéről nevezték el.
A tanítás a mai első épületszárnyban kezdődött el, de öt évvel később, 1960-ban új külsőt kapott az intézmény, akkorra felépült a második épületszárny, amely teljesen azonos az elsővel. Az iskola 8 új tanteremmel bővült, befogadóképessége több mint 500 férőhellyel növekedett. A nagy tornatermet magában foglaló harmadik szárny építése 1988-ban fejeződött be, és ezzel lehetővé vált az oktatás, az oktatáson kívüli tevékenységek és más aktivitások korszerű megszervezése. 2007-ben új iskolai éttermet és további négy tantermet építettek, 2010-re pedig még egy bővítés fejeződött be, amivel 6 új tantermet kaptunk.
A tanárok szorgos munkájának, odaadásának és számos szemináriumon való részvételének köszönhetően az iskola egyre jobban felszerelt, a tanítás pedig mind jobb minőségű.
Legyen az Ön gyermeke is egyike annak a több mint 50.000 diáknak aki nálunk fejezte be az általános iskolát!
Iratkozzon fel az e-mail-címjegyzékre, hogy idejében eljusson Önhöz minden információ!